
Absztrakt fogalmak vs. vizuális elemek
Olvasási idő kb. 2 perc
Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni. Igaz ez a kisfiaimmal közös tevékenységekre, játékokra, és a zenetanításra is. Mi felnőttek sokkal kevésbé tudunk lelkesedni a mindennapok átlagosnak tűnő dolgai iránt, de gyerekkorban valahogy még minden varázslat. A királyfi tényleg legyőzi a hétfejű sárkányt, a királykisasszony pedig kétségtelenül a világ legszebbje. Az állatok magától értetődően tudnak beszélni, sőt sokszor sokkal bölcsebbek, mint mi, nagyon okos felnőttek…
Kifejezetten sokat tanultam a gyerekeimtől. Ők tanítottak meg arra, hogyan lehetek ennek a varázslatnak a részese. Én, a nagyon okos felnőtt…
Mindezt azért írtam le, mert a gyerekekkel való foglalkozás véleményem szerint elképzelhetetlen anélkül, hogy ebbe a mesevilágba belehelyezkednénk.
Hogyan jegyeznéd meg jobban a TÁ alapritmust?
Választhatom azt az utat, hogy egyszerűen elmondom, hogy ez egy negyednek felel meg, majd megmutatom a jelét és keresek egy kottát, amiben van TÁ, hogy megértsd és megjegyezd, amit elmondtam.
Választhatom azt is, hogy keresek valami kézzelfogható szimbólumot, amiben a ritmusok „jól érzik magukat”. Például egy folyóról mesélek, ahol négy kő jelképezi a négy TÁ-t. A köveken át is lehet ugrálni egyik oldalról a másikra. Ha kicsi kőre lépünk, ami fele akkora lépés, máris megvan egy másik ritmusunk, a TITI. Nem szórakoztatóbb ez így? Közben megy az ugrálás… Még ügyességi játéknak is beillik, mivel ha valaki véletlenül rossz helyre ugrik, vizes lesz a lába!

Fotó: Képzeletben akár itt is lehetnénk, miközben a ritmusokat tanuljuk!
Játsszunk egyet!
Mi felnőttek is nagyrészt vizuális típusok vagyunk, hát még a gyerekek! Ha azt mondom, gondolj egy barackra, valószínűleg nem maga a szó leírva: BARACK jelenik meg előtted, sokkal inkább egy érett, gyönyörű sárgás pirosas gyümölcs képe, amibe legszívesebben beleharapnál. Látod a színét, érzed az ízét, mert gondolatban már meg is kóstoltad a puha, zamatos falatot! Lehet, hogy még régi emlékek is eszedbe juthatnak róla. Könnyebb is felidézned bármikor. A “barack” szóba nem akarsz beleharapni…

Fotó: Megannyi fontos információt rejt ez az egy kép, melyhez mindenféle érzések társulnak.
A zenetanulás rengeteg elvont fogalmat ismertet meg a tanulni vágyóval. Ritmus, ütemmutató, hangsor, módosított hang, kulcsok, jelek, vonalrendszer, előjegyzés. És ezek még csak a legegyszerűbbek!!
Egy gyermek, akinek a mozgás, szaglás, tapintás életeleme, nem tartja különösebben érdekesnek vagy egyáltalán értelmesnek, ha ezekről a fogalmakról a maguk száraz formájában beszélek. El se kezdjünk ilyesmit!
Helyette minden zenei fogalomnak lehet egy “sztorija”, egy játékos megfelelője.
Zenefolyó, ritmuskövek, emeletes házban lakó színes hangállatkák már sokkal inkább megragadhatóak. Szinte halljuk a kis bábfigurák hangját, ahogy mesélnek a gyerekeknek magukról, és az általuk képviselt hangról – dó, ré, mi…

Fotó: Szerethető figurák, színek, mozgás, változatosság!
Az óvodák általában figyelnek arra, hogy kellő hangsúllyal vezessék be a gyerekek életébe a zenét, táncot, képzőművészeteket. A mesékhez sokszor báboznak, zenei előadókat hívnak, akik egy csapásra egy másik világba repítik a gyerekeket. Aztán jönnek az iskolás évek, és ez a varázslat lassanként elhalványul, majd végleg eltűnik.
„A gyerekek hatalma az ő kis képzeletviláguk. Ebben a világban ők nagyon otthonosan mozognak, mi, felnőttek, viszont csak bukdácsolunk. Ha megtaláljuk a kapcsolódást, nemcsak a gyerekekhez kerülünk közelebb, hanem ez a világ minket is nagyon könnyen beszippanthat!”
Az én feladatom az, hogy azt az ösztönös kreativitást, önfeledtséget erősítsem a gyerekekben, ami igazából ott van bennük, csak esetleg nem kap elég figyelmet, elég hangsúlyt a mindennapokban. Kétség nem fér hozzá, hogy ez könnyebben sikerül, ha találunk olyan figyelemfelkeltő elemeket (vicces történeteket, ugrabugrálós feladatokat), amikhez tudnak a gyerekek kapcsolódni.
És megjegyzik! Fontos, és elsőre bonyolultnak tűnő összefüggéseket is könnyűszerrel megjegyeznek, mert érdekli őket. Ez a fontos, nem igaz?
Szeretnéd gyermekednek megadni a zenélés örömét, de nem tudod, hogyan kezdjétek el?
Nézd meg a 9 részes INGYENES videósorozatot, mely ovis, kisiskolás gyermekedet bevezeti a zene világába. A 9 rész elég ahhoz, hogy meglássátok, érdekesnek találjátok-e a témát.
Eszközigénye: SEMMI.
Időigénye: Tőletek függ.
A videó csupán pár perc, a mellékelt eszközök, így például játékos feladatok, a zenélés élményét segítő hanganyagok, ajándék játéksablonok ugyanakkor egy unalmas délután értékes eltöltését jelenthetik. Kalandra fel!
Kattints IDE a részletekért, email címed megadásával máris küldöm az 1. részt!
Olvasási idő kb. 2 perc Ösztönösen éneklünk hallás után egyszerű dalokat. Nem biztos, hogy tudjuk, épp milyen ritmusra járt a tovább
Olvasási idő kb. 2 perc Sokszor meglepődök azon, tanítványaim közül jó néhányan mennyire lelkesen zenélnek otthon, szabadidejükben. Nincs elnyerhető díj, tovább
Olvasási idő kb. 2 perc A kottaolvasás, mint értékelhető tudás igen előkelő helyet foglal el az intézményes alapszintű zeneoktatásban. Tapasztalataim tovább
Olvasási idő kb. 2 perc A zenetanulás minden jótékony hatása közül ezt tartom a legfontosabbnak, ugyanakkor ez a legkomplexebb kapcsolódás tovább


Ezeket is érdemes megnézni

Kreatív zenélés
2021.06.22.
A zenetanulás iránya: kottaolvasás vs. saját művek?
2021.05.02.