Kreatív zenélés - Zöldellő Zongora

Olvasási idő kb. 3 perc

Bár már érintettem korábban is, a saját művek komponálása kapcsán a témát (Kottaolvasás vs. saját művek, ITT olvasható), úgy éreztem, olyan jelentőséggel bír, hogy külön is érdemes foglalkozni vele.

Az én fejemben mindig is összekapcsolódott a zenélés és a kreativitás. Már többször megírtam, hogy kisgyerek koromtól szerettem zenét szerezni. Számomra nem is volt ez kérdés, ösztönösen jött a késztetés a saját dallamalkotásra.

Évekkel később szembesültem azzal, hogy nem mindenki szereti a zenélésnek ezt az irányvonalát. Nem is értettem, hogy vajon miért? A legtermészetesebb dolog a világon kifejezni magunkat a művészetek által.

Hiszen hányan táncolnak anélkül, hogy tánciskolába jártak volna és a tudatosan begyakorolt tánclépéseket járnák el precíz kivitelezéssel? Csak a zenére lengedeznek, hajlítják a testüket, ösztönösen, ahogyan nekik jól esik. Hányan nyúlnak ecset, vagy egyéb rajzeszközök után, hogy papírra vessék hangulatukat. Ki mondaná meg, ugyan mit is kellene festeni? Épp ez a szép az egészben.

Fotó: Fejezd ki magad bárhogyan, szabadon…

Biztosan Te is voltál már olyan helyzetben, hogy valami szépet akartál alkotni, és senki nem mondta meg előre, hogy az hogyan nézzen ki. A végeredmény ilyenkor bármi is lesz, a készítés fázisában már eltölt az az izgalom, amiért az egész művelet értelmet nyer.

„Alkotni mindig megéri, mert feltölt bennünket. Azt az izgalmas érzést adja, hogy miközben kilépünk a realitás fojtogató keretei közül, valami egyszeri, megismételhetetlent hozunk létre.”

Tapasztalatom szerint, ha rendszeresen szánunk magunkra időt és alkotunk, utána a monoton tennivalók is könnyebben mennek.

A zenélésre ugyanúgy érvényes mindez. Talán nehezebben születik meg valami szívhez szóló saját zenemű, mint néhány egyszerű tánclépés, vagy pár ecsetvonás? Ki tudja…

A kezdetektől a zenetanulás szerves részének érzem az önálló dallamalkotást. Őszintén szólva már a legelső zongoraórákat úgy kezdem, hogy a fekete billentyűs hangokat variálva a gyerekek valamit elpötyögjenek a zongorán. A háttérben én egy olyan lágy háttérzenét játszok, melyre minden egyes fekete billentyűs hang passzol, így nem is lehet elrontani. Otthonra megkapják a hanganyagokat, így bátran kísérletezhetnek, és már az első óráról azzal az élménnyel mehetnek haza, hogy zongoráztak, saját dallamokat játszottak le. Óriási hajtóerő ez a későbbiekre nézve!

És valóban sokan a tanítványaim közül már pár óra után előállnak saját kis zenei dallamokkal, amiket ők találtak ki. Hatalmas élmény ez nekem is, hiszen ösztönösen átlépték azt a határt, amit sokan több évi zenetanulás után sem tudnak. Ennek a határnak a neve: gátlás.

Iskolás éveink sokszor nem igazán arról szólnak, hogy önálló eszközökkel, kreatívan oldjunk meg egy feladatot. Sokkal inkább jellemző, hogy mindig, minden helyzetben megmondják, mi a pontos válasz. Ezt kell kihozni, ez az elvárt. Úgy kerülünk ki az iskolapadból az életbe, hogy tele vagyunk félelmekkel, hiedelmekkel. Azt gondoljuk, ha másnak esetleg nem tetszik, amit kigondoltunk, megalkottunk, akkor az már nem is jó.

„Számtalan úton el lehet jutni az úgymond jó megoldáshoz, és számtalan változata van annak, ami jó. Bennünk rejlik ennek a jónak a kulcsa.”

A hagyományos értelemben vett zenetanulásnál is valahogy a keretekből kilógó elképzelés értelmezhetetlen. Ha a tanár ezt sugallja, a diák biztosan nem lesz túl bátor, hogy megkíséreljen másra koncentrálni, mint a feladatul kapott skálákra, technikai gyakorlatokra és előadási darabokra.

Sokszor azt érzem, hogy zenetanulásról beszélni zeneszerzés és improvizáció nélkül pont olyan, mint nyelvtanulásról beszélni anélkül, hogy önállóan megalkotnál egy jól csengő, ízes mondatot. Benne vannak ilyenek a hivatalos, komoly nyelvkönyvekben? Aligha… Használják, értik, szeretik az emberek? Hát persze! És a Te stílusod van ezekben a mondatokban. Ahogyan Te látod a világot.

„Az önálló mondanivalót nagyon fontosnak tartom a művészetben. Ennek megalkotása, kifejezése nélkül parlagon marad valami lényeges, csorbát szenved a művészet.”

Hogy miért ragad benn sokakban az önkifejezés eme ösztönös megnyilvánulása? Ha találgatnom kellene, azt mondanám, hogy a zenetanárok és zeneművészek nagyon magasra teszik a lécet. Egy zenében járatlanabb tanuló így könnyen elbizonytalanodhat, hogyan alkothatna ő jó zenét, amikor nem tanult még összhangzattant, és hát anélkül meg hogyan is merészelhetne ő szép dalok írásáról ábrándozgatni… Egyáltalán hány évet kell zenélni, mire valaki zeneszerzésre adhatja a fejét? Csak a Zeneakadémián végzettek privilégiuma ez?!

Nem merném kijelenteni, hogy aki nem gyötörte magát végig a zenei körökben ismert Összhangzattan tankönyvön, az nem tud zenét írni. Egyáltalán ki az, aki megmondja, hogy egy dallam szép vagy sem? Az már más kérdés, hogy az egyszerű hangzást produkáló kezdő és az a zeneszerző, aki évek óta csiszolgatja tudását, nyilván minőségileg igen eltérő zenét fog írni. Viszont önmagában egy pár hangból álló dallam, ami mögé esetleg még kellő zenei tudás híján hozzá képzeljük a zenekar kíséretét, igenis figyelemre méltó teljesítmény, amit vétek lenne nem támogatni.

Fotó: Minden nagy zeneszerző valaha kezdő volt, csak mert kísérletezni és a maga útját járni!

A 21. század már nem tud kizárólag klasszikus zenében gondolkodni. Rengeteg hangszeres alkotóelem, sokszor zongorahang jelenik meg 1-1 világhírű popzenében, rockzenében, musicalben, filmzenében. A semmiből bukkannak elő zenei forradalmárok, akik bravúros játékukkal fittyet hánynak mindenre, ami régen kőbe vésett szabály volt. Természetes, hogy a gyerekek – mivel egyébként is ilyesmit hallgatnak otthon – ezeket a kedvenceket szeretnék lejátszani, megtanulni. Az, hogy ezek a művek megfelelnek-e az összhangzattan általános igazságainak, a rajongó hallgatóságot egyáltalán nem érdekli. Jól hangzik, és kihoz belőlünk egy katarzis élményt. Ez a lényeg. És végső soron tényleg ez a lényeg!

Az előbbi véleményemhez azért azt hozzátenném, hogy én magam szeretem a klasszikus zenét. Beethoven VII. szimfóniája (Allegretto) olyan elementáris erővel hat rám, ahányszor csak hallgatom, hogy muszáj volt megtanulnom (nyilván hangról hangra, kottából). Nem szeretném ezért a klasszikus zenét mellőzni az oktatásból, mert nekem nagyon sokat adott. Így hát kifejezetten támogatom annak megismertetését, megszerettetését is a gyerekekkel. A zene sokszínűsége olyan lenyűgöző!

Fotó: Mi otthon sokszor hallgatunk a gyerekekkel klasszikus zenét (is).

Visszatérve az eredeti témára, a kreatív zenealkotáshoz én minden segítő zenei eszközt – otthonra háttérkíséret anyagokat, hallásgyakorlatokat, hangmintákat, négykezes improvizációs gyakorlatokat – megadok, mellyel a tanuló egy saját zenei világot alkothat meg.

És ki tudja, mikor bontakozik ki annyira ez a tudás és válik szenvedéllyé, hogy saját rajongókat teremtsen magának a kis kreatív zeneszerző!

Szeretnéd gyermekednek megadni a zenélés örömét, de nem tudod, hogyan kezdjétek el?

Nézd meg a 9 részes INGYENES videósorozatot, mely ovis, kisiskolás gyermekedet bevezeti a zene világába. A 9 rész elég ahhoz, hogy meglássátok, érdekesnek találjátok-e a témát.

Eszközigénye: SEMMI.

Időigénye: Tőletek függ.

A videó csupán pár perc, a mellékelt eszközök, így például játékos feladatok, a zenélés élményét segítő hanganyagok, ajándék játéksablonok ugyanakkor egy unalmas délután értékes eltöltését jelenthetik. Kalandra fel!

Kattints IDE a részletekért, email címed megadásával máris küldöm az 1. részt!