
Zenélés közönség előtt
Olvasási idő kb. 2 perc
Amikor a szereplésre gondolok, vegyes érzéseim vannak.
Először felsejlenek előttem gyerekkorom sikeresnek mondható fellépései, melyeket azonban rendszeresen erős szorongás előzött meg.
A zeneiskolás évek vizsgái, hangversenyei nyűgként nehezedtek rám. Nem volt kérdés, hogy akarom-e. Ráadásul láttam a többieket, és éreztem, hogy ők nagyon jók. Rengeteget gyakoroltak, szuperül teljesítettek. És én? Jaj, csak el ne rontsam, mit fognak szólni akkor? Elvörösödök, lebénulok, nevetségessé válok. Egyébként sosem történt semmi eget rengető. Egyszer egy Bach művet valóban rossz hangon kezdtem el játszani idegességemben. A nézőtér tanárai nagyon kedvesen kisegítettek, így a jó hangról újból kezdhettem a darabomat, ezúttal végigvittem, ha jól emlékszem, tévesztés nélkül.
Felmerül a kérdés, hogy kell-e egyáltalán, hogy egy fiatal gyermek félévente átélje 2-2 alkalommal (vizsga tanárok előtt, hangverseny szülők előtt) a megmérettetés “élményét”? Nincs egyszavas válasz.
Társaim között, úgy gondolom, voltak jó néhányan, akik a kihívás izgalmát találták meg a szereplésben, elfogadták és szinte vágytak rá. Ez teljesen rendben van. A zeneiskola teret ad az ifjú művészeknek, hogy szokják a fellépéssel járó lámpalázat, ugyanakkor motiválja is őket a kitartó gyakorlásra, hiszen az előadásnak nem kevés tétje van!
A gondom inkább azzal van, hogy mindez kötelező volt, előre megszabott keretek között. Sem az előadási darab(ok) kiválasztásába nem volt beleszólásom, sem pedig abba, milyen körben szeretnék játszani, esetleg úgy érzem, nem vagyok még kész a szereplésre és kihagyom a lehetőséget.

Fotó: Az első fellépésem 6 évesen, óvodásként
Számomra feloldhatatlan terhet jelentett gyerekként az állandó teljesítési kényszer. Ha arra gondoltam, hogy kiállok a színpadra és lejátszom az előadási darabomat, azonnal begörcsölt a gyomrom és izzadni kezdett a tenyerem. A színpad túl nagy volt nekem, a nézőtér pedig nagyon távol helyezkedett el. Nagyon egyedül voltam, kisgyerek egy hatalmas zongora mögött. Családias, meghitt kis térben talán könnyebb lett volna, de ez még csak fel sem merült.
Mi az üzenet? Csinálni KELL, nincs kifogás. Ha idejöttél, akkor az ezzel jár, és kész!
Ismerek más megoldásokat.
A mások előtti szerepléssel sokan még felnőtt korukban sem barátkoznak meg. Mire vágyunk mindannyian? Elég jónak és szerethetőnek lenni. Amikor kiállsz a színpadra, lehull minden rólad, ami eddig megvédett. Csupasz és védtelen vagy, hiszen most mindenki rád figyel, téged hallgat. Te irányítod az eseményeket egy személyben. Akarod ezt?
Én gyerekkoromban nem készültem fel erre eléggé. Személyiségemmel – mely alapvetően mélyen introvertált – erős ellentétben állt az alkalomról alkalomra való “kitárulkozás”, azaz a tömeg előtti őszinte kibontakoztatása zsenge művészetemnek. Ehelyett rendszeresen félig bénult állapotban igyekeztem túlesni a kényszerű erőpróbán.
A válasz arra azonban, hogy akarod-e ezt, lehet egy határozott és lelkes IGEN is! Nem mindenki olyan, mint én. Szerencsére!
Tanítok olyan gyermeket, akinek mindene a szereplés. Az önkifejezés ezen formája őt kalandos, élvezetes helyzetekbe hozza. Izgul előtte? Igen, de nem kétségbeesetten. Nem arra gondol, hogy “Jaj, biztosan elrontom, csak legyek már túl rajta!”, hanem valami ilyesmire: “Tudom, hogy menni fog, de azért kicsit izgulok. De jó lesz, biztosan!” A végeredmény pedig egy elismerésre méltó tapasztalatszerzés, mely őt egyre jobban edzi, míg azt veszi észre, rutint szerzett.

Fotó: A színpad és a közönség – Áldás vagy átok?
Az én sztorimhoz az is hozzátartozik, hogy végül én is rutint szereztem. Már nem érzem azt a kétségbeesést, mint gyermekként, ha meghallgat a közönség. Vágyom rá. De ez sok időbe telt nekem.
Az én koncepcióm tehát az, hogy a lehetőség legyen meg az előadásra, hiszen rengeteg gyerek van, aki úgymond színpadra született. Miért is ne tapasztalja meg akkor azt az extázist, ami egy ilyen fellépést kísér?
A visszahúzódóbb gyerekeknek viszont az önmegvalósítás nem ez. Az “ajtóstul rontani a házba” módszer helyett az én gyakorlatom a választás szabadsága. Megadom a lehetőséget a szereplésre, kis, családias közeget biztosítva. Erre szuper alkalom lehet egy lakáskoncert. A szoba befogadóképessége 10-15 fő. A gyerekek – akik szeretnének szerepelni – szüleiknek megmutathatják, hogyan élik meg azt a szituációt, hogy mindenki őket figyeli. De ez a mindenki csupán néhány szülő, barát. Nem vonul fel egy zeneiskola teljes tanári kara “bíráló” notesszel a kezében. Barátok között könnyebb, fesztelenebb a hangulat. És amikor készen áll, a tanuló számára nyitva az egyéb, nagyobb, például iskolai közönség előtti szereplés lehetősége. A lélek így edződik!
Szeretnéd gyermekednek megadni a zenélés örömét, de nem tudod, hogyan kezdjétek el?
Nézd meg a 9 részes INGYENES videósorozatot, mely ovis, kisiskolás gyermekedet bevezeti a zene világába. A 9 rész elég ahhoz, hogy meglássátok, érdekesnek találjátok-e a témát.
Eszközigénye: SEMMI.
Időigénye: Tőletek függ.
A videó csupán pár perc, a mellékelt eszközök, így például játékos feladatok, a zenélés élményét segítő hanganyagok, ajándék játéksablonok ugyanakkor egy unalmas délután értékes eltöltését jelenthetik. Kalandra fel!
Kattints IDE a részletekért, email címed megadásával máris küldöm az 1. részt!
Olvasási idő kb. 2 perc Ösztönösen éneklünk hallás után egyszerű dalokat. Nem biztos, hogy tudjuk, épp milyen ritmusra járt a tovább
Olvasási idő kb. 2 perc Sokszor meglepődök azon, tanítványaim közül jó néhányan mennyire lelkesen zenélnek otthon, szabadidejükben. Nincs elnyerhető díj, tovább
Olvasási idő kb. 2 perc A kottaolvasás, mint értékelhető tudás igen előkelő helyet foglal el az intézményes alapszintű zeneoktatásban. Tapasztalataim tovább
Olvasási idő kb. 2 perc A zenetanulás minden jótékony hatása közül ezt tartom a legfontosabbnak, ugyanakkor ez a legkomplexebb kapcsolódás tovább


Ezeket is érdemes megnézni

Kreatív zenélés
2021.06.22.
A zenélés magasiskolája: improvizáció – a kezdetektől?
2021.08.03.