
Zongorázni zeneelmélet nélkül?
Olvasási idő kb. 2 perc
Ösztönösen éneklünk hallás után egyszerű dalokat. Nem biztos, hogy tudjuk, épp milyen ritmusra járt a lábunk, mikor kedvenc slágerünk ütemére táncoltunk. Kell egyáltalán zeneelmélet a zenéléshez?
Először nézzük, milyen gyakorlatot követ a hagyományos zenetanoda: a zeneiskola!
A zeneiskolákban heti rendszerességgel, egy vagy két alkalommal egyéni hangszeres oktatáson vesznek részt a gyerekek, és szintén heti 1-szer vagy 2-szer úgynevezett szolfézs óra van. Ezen az órán találkoznak a gyerekek mélységeiben a ritmusokkal, kottaolvasási és hallásgyakorlatokkal. Ez az óra csoportban folyik.
Az alapvető kérdés tehát az, hogy…
…miért kell szétbontani a kétféle oktatást?
Sem az oktató személyében, sem a csoport struktúrában (egyéni és csoportos) nincs közös pont a kétféle órában. Nem tartom szerencsésnek ezt a rendszert, a kétely pedig nem csak bennem merült fel… Kérdés ugyanis, hogy a gyermek mennyire képes mélyen átélni és értelmezni a zenei fogalmakat, amikor azokkal “élesben” egy teljesen másik órán, sokszor másik napon szembesül a gyakorlati darabon keresztül. Ott már nemigen van lehetőség hosszas magyarázatokra, hiszen a hangszeres óra nem arról szól…
A legjobb a kétféle tanítás ötvözése egy tanítási óra keretein belül. Úgy gondolom, hogy megéri úgy felépíteni a hangszeres órát, hogy annak szerves része legyen a szolfézs tananyaga. Erre rengeteg játékos feladat, eszköz állhat rendelkezésre, életkortól függően használhatók ezek viszonylag szabadon.
„Az elmélet így sokkal közelebb kerül a gyakorlati megvalósításhoz, hiszen a tanított darabokat tudjuk elemezni, eltapsolni, nem pedig egy másikat, ami sokszor pusztán egy gyakorló példa.”
Az eredeti kérdésre térjünk most vissza, tehát hogy meg lehet-e tanulni zongorázni (vagy egyéb más hangszeren játszani) zeneelméleti tudás nélkül? Nagyon szuper lenne, ha így lenne!
De először is, mit jelent zenélni?
Egy kottában leírt zenedarabot lejátszani, vagy önálló gondolatokat előadni?
Ha az elsőt tűzzük ki célul, akkor sincs könnyű dolgunk.
Ha odaülünk a zongorához és egy kottát értelmezni szeretnénk, akkor az csak úgy elég nehezen fog menni.
Tapasztalatom szerint nem is a vonalakon elhelyezkedő hangok kikeresése jelent gondot (azt egyszer ki lehet keresni és odaírni a kottába), sokkal inkább a ritmusok értelmezése. Ez pedig csak sok gyakorlással fog menni. A metronóm mérőütései adhatják az alapot, és erre lehet a ritmust rátapsolni, dobolni. Meg kell találni az alaplüktetést, megérezni a zene vérkeringését, a hangsúlyokat, máskülönben olyan lesz az eredmény, mint amikor egy karizmatikus prózai színész helyett egy magyarul nem tudó külföldi próbálja elszavalni a Nemzeti dalt…
Mielőtt megtanítanék egy zenei darabot, mindig először a ritmusával ismerkedünk meg. Ha arra rátalálunk, könnyebb a dallamra is ráérezni. Ha a dalnak szövege is van, még könnyebb, hiszen a szöveg a ritmust képezi le, hangsúlyos szavakkal.
Más kérdés, hogy érteni, elméletben tudni valamit, és színvonalasan el is játszani megint csak nem ugyanaz. Aki pontosan érti, hogyan kell mozdulnia, lendülnie egy kézenálláshoz, még nem biztos, hogy sikerülni is fog neki a gyakorlatban. (Rendszeresség a siker kulcsa címmel írtam erről bővebben, ITT találod.)
Tehát én úgy gondolom, hogy valamennyi zeneelmélet mindenképpen kell, de ehhez külön szolfézsóra nem szükséges, csak egy összeszedett, rendszerezett hangszeres oktatás.

Fotó: A zongoraórának nálam fontos része a játékos zeneelmélet!
Árnyaltabb a kép, ha valaki saját maga szeretne zenét írni és előadni vagy slágerdalt hallás alapján szeretne lejátszani. Bár ez bonyolultabbnak tűnik az előző esetnél, és profi előadóknál valóban az is, kezdők kottaolvasási és különösebb zeneelméleti tudás nélkül is boldogulhatnak. De csak kezdő szinten!
Nem kell feltétlenül tudnunk, hogy egy dalt milyen hangnemben játszunk, egész addig, amíg kihalljuk a hangsorunkból, hogy a hangok harmóniában vannak-e vagy fülsértő a hangzás. Már kisgyerekek is képesek lehetnek saját kis művüket előadni anélkül, hogy fogalmuk lenne arról, nyújtott ritmust játszottak-e vagy épp “G dúrban” komponáltak.
Főként egyszerű, egyszerre 1-2 hangot megszólaltató kis zenei művekről van szó, ez tehát a kezdő zongoristák jutalma!

Fotó: A kezdő lépések zongorán meglepően könnyűek
Mélyebb zeneelméleti összefüggéseket viszont már látni, hallani kell a bonyolultabb kétkezes játéknál. A ritmusok eltérhetnek a két kéznél, a hangnemek állandóan változnak. Érteni az akkordokat, átlátni, és alkalmazni őket pedig csak zeneelméleti háttértudással fog igazán működni.
Más kérdés – bár valamelyest ide kapcsolódik – , hogy kell-e a zeneelmélet megértéséhez és alkalmazásához zongoratanár vagy lehetünk autodidakták itt is, mint oly sok más területen?
A kottaolvasás vs. saját művek témaköréről már írtam korábban, olvasd el ITT, ha részletesebben érdekel ez a téma.
Szeretnéd gyermekednek megadni a zenélés örömét, de nem tudod, hogyan kezdjétek el?
Nézd meg a 9 részes INGYENES videósorozatot, mely ovis, kisiskolás gyermekedet bevezeti a zene világába. A 9 rész elég ahhoz, hogy meglássátok, érdekesnek találjátok-e a témát.
Eszközigénye: SEMMI.
Időigénye: Tőletek függ.
A videó csupán pár perc, a mellékelt eszközök, így például játékos feladatok, a zenélés élményét segítő hanganyagok, ajándék játéksablonok ugyanakkor egy unalmas délután értékes eltöltését jelenthetik. Kalandra fel!
Kattints IDE a részletekért, email címed megadásával máris küldöm az 1. részt!
Olvasási idő kb. 2 perc Sokszor meglepődök azon, tanítványaim közül jó néhányan mennyire lelkesen zenélnek otthon, szabadidejükben. Nincs elnyerhető díj, tovább
Olvasási idő kb. 2 perc A kottaolvasás, mint értékelhető tudás igen előkelő helyet foglal el az intézményes alapszintű zeneoktatásban. Tapasztalataim tovább
Olvasási idő kb. 2 perc A zenetanulás minden jótékony hatása közül ezt tartom a legfontosabbnak, ugyanakkor ez a legkomplexebb kapcsolódás tovább
Olvasási idő kb. 2 perc Vannak gyerekek, akiket egy kicsit nehezebb motiválni, mint másokat. Vonatkozhat ez tanulmányaik bármely területére, vagy tovább

Ezeket is érdemes megnézni

Zene és önbecsülés
2021.05.08.
Zenetanulás gyerekkorban? 6 ok, amiért mindenképp megéri!
2021.06.28.