A maximalizmus dilemmája, avagy kell, hogy profi legyél?
Olvasási idő kb. 2 perc
Tapasztalatom szerint sok helyen fogcsikorgatva folyik a zeneoktatás. Az idejét múlt, ingerszegény módszertan, a magas elvárások, a kényszeres “előadni márpedig muszáj”, mind rossz irányba terelik a gyerekek belső képét zenei céljaikról, és egyáltalán önmagukról. Mire való a zenélés, ha ahhoz egy “jónak kell lennem, nem szabad hibáznom!” állandó, görcsös érzés párosul?
Annak idején én pontosan így éltem meg a feladatokat. A belső hang nem azt mondta, hogy jó vagyok, bármi történjen is, hanem sokkal inkább azt, hogy soha nem lehetek elég jó. Úgyis elrontom, hibázni fogok, nevetségessé válok. A kételyeim bénítólag hatottak rám, a teher sokszor soknak bizonyult. Egyedül akkor tudtam szabad lenni, amikor a saját műveimet játszottam, ehhez azonban semmilyen támogatást nem kaptam. A keretek feszítettek.
A kortársaim között ugyanakkor voltak igazi maximalisták. 9 évesen eljutottam egy országos zenei versenyre. Bár nagyon régen történt, emlékszem az egyik versenyzőre, aki borzasztóan izgult, még nálam is jobban. Elmondta, hogy nagyon szeretne nyerni, napi 4-5 órát gyakorol és mi lesz, ha nem lesz mégsem olyan jó? Bevallom, én 9 évesen mindössze arra vágytam, hogy túl legyek a fellépésen és nyugodtan hátradőlve élvezzem a 3 napos nyíregyházi kiruccanásunkat. A napi 4 óra gyakorlás gondolatától is irtóztam és el sem tudtam képzelni, hogyan lehet iskola mellett ennyit zongorázni. Ez számomra egy másik világ volt. Ez a világ létezik és ennek a világnak a képviselőit nagyon szeretjük hallgatni, csodálni. De alighanem mindennapjaik monoton, céltudatos és módszeres törekvéseivel, hogy még fényesebbre csiszolják már egyébként is ragyogó tudásukat, nem cserélnénk. Túl nagy az ár…
A fiatal lány az országos versenyen harmadik helyezést ért el. Örült-e neki? Ki tudja? Nézőpont kérdése, hogy valaki “csak harmadik”, vagy felállhatott a dobogó előkelő harmadik fokára.
A tanítványaimnak folyamatosan azt sugallom, hogy minden apró kis fejlődés igenis számít. Amikor előállnak egy kedves kis hangsorral, amit ők komponáltak, akkor biztatom őket a folytatásra és azonnal kreálunk hozzá lehetséges zenei kíséretet. Lelkesedek én is, és csodálattal figyelem a 21. század fiataljainak céltudatos, sokkal magabiztosabb és merészebb törekvéseit, mint amilyenek az én törekvéseim voltak. Mert csak így érdemes, máshogy nem.
„Baj, ha nem tökéletes? Baj, ha elrontja? Ha nem zökken ki, akkor a zeneiség, a mondanivaló megmarad és tovább hömpölyög, mint valami tiszta vizű patak.”
Egy konkrét példám nagyon szép, és ide kívánkozik. Egy kis növendékem, aki pár hónapja kezdett nálam zongorázni eldöntötte, hogy egy nagyon fontos családi eseményen ő egy egyáltalán nem kezdőknek való darabot el fog játszani. Gyakoroltuk az órákon, hihetetlen lelkesedéssel és élettel töltötte meg Beethoven Für Elise-ét. Le a kalappal! – gondoltam magamban. Akkor még nem tudtam, hogy el is játszotta a darabot közönség előtt. Az anyukája mesélte később, mennyire összpontosított. Ennek ellenére egy ponton eltévesztette a hangot a bal kezes kíséretben, ez egyébként még a legnagyobb művészekkel is előfordul olykor. És akkor jött a csoda. Emlékezett arra, hogy én többször kiemeltem, bármi történjen, folytassa a darabot. Ha nem zavarodik össze, sokan észre sem veszik a hibát. És ez abban a pillanatban eszébe jutott. Továbbfolytatta, és büszkén és jogosan fogadhatta produkciója végén az elismerő tapsot.
Én azt mondom, pontosan ez a lényeg.
„Megélni azt, hogy valamit megalkotunk – úgy, amennyire az akkori képességeinkből telik – , majd élvezzük az alkotásunkat és akár meg is mutatjuk másoknak, mert büszkék vagyunk akkori önmagunkra. Nem tökéletes? Kié az?”
Amikor megcsodálsz egy festményt és szépnek tartod, csak Te tudod, milyen érzések kavarogtak benned, amiért tetszett.
Nem kell hát a tökéletesség illúzióját kergetni. Valamennyien, akik belefogunk az önmegvalósításba – mert a zenélés is az – csak a magunk mércéjének kell, hogy megfeleljünk. Ezt az útravalót szánom az összes csillogó szemű kisgyereknek, akik szeméből bűn lenne kiölni azt a reményteli csillogást.
Fotó: A varázslat csak akkor jön el, ha hiszünk is benne…
Szeretnéd gyermekednek megadni a zenélés örömét, de nem tudod, hogyan kezdjétek el?
Nézd meg a 9 részes INGYENES videósorozatot, mely ovis, kisiskolás gyermekedet bevezeti a zene világába. A 9 rész elég ahhoz, hogy meglássátok, érdekesnek találjátok-e a témát.
Eszközigénye: SEMMI.
Időigénye: Tőletek függ.
A videó csupán pár perc, a mellékelt eszközök, így például játékos feladatok, a zenélés élményét segítő hanganyagok, ajándék játéksablonok ugyanakkor egy unalmas délután értékes eltöltését jelenthetik. Kalandra fel!
Kattints IDE a részletekért, email címed megadásával máris küldöm az 1. részt!
Olvasási idő kb. 2 perc Kezdjük onnan, mi is az az improvizáció? Az önálló dallamalkotás és az improvizáció, azaz a tovább
Ezeket is érdemes megnézni
